Az összehúzódásaim egyik napról a másikra enyhültek. Másnap reggel Margaret találkozót kért a kórház konzultációs szobájában. Ő hozta az eredeti lemezeit. Apa és Tessa az ügyvédjükkel együtt jönnének, ha beleegyeznék.

Megkértem Elise-t, hogy üljön mellém.

“Hozd a számlákat,” mondtam Margaretnek. “És gyere felkészülve, hogy válaszolj nekem magad.”

3. rész

Margaret a számlákat a konzultációs asztalra tette. Elise a piros mappát mellé tette, én pedig a kék kulcsomat tettem rá. Apa ült velem szemben. Tessa lefelé tartotta a telefonját. Ügyvédjük, Mr. Grant, az ajtó közelében maradt, ahol egy kórházi biztonsági tiszt várt kint. A nővérem jóváhagyta a tizenöt percet; Bármikor véget vehettem nekik, amikor csak akartam.

“Térjünk vissza egy kis perspektívát,” kezdte Apa. “A férjed eltűnt. Valakinek kezelnie kell a dolgokat.”

“Én kezelem őket.” Rápillantott a megfigyelő szalagra, ami az ujjam alatt látható. “Nyilvánvalóan.” Margaret összerezzent, de nem szólt semmit.

Kinyitottam az első számlát. “Huszonnyolc ablakot újra lezártak. Melyik ablakok?”

“Kérdezd meg az alvállalkozót.”

“Igen. A cége sosem működött itt.”

Tessa keresztbe fonta a karját. “Egy vállalkozás kiszervezheti.”

“Akkor mutasd meg, mennyit fizetett neki a tiéd.”

Apára nézett. Elise áthelyezett egy bankszámlakivonatot a közepére. A Shoreline számlája megkapta a pénzünket. A kimenő kifizetések között szerepelt Richard üzleti hitelezője, egy luxusautókereskedés és egy bérbeadó, amely egy vízparti társasházat kezelt. A társasházi brosúra ugyanaz volt, amit Tessa hagyott a konyhapultomon.

“Azt mondtad, hogy ez egy nyaralási ötlet,” mondtam.

“Megérdemmeltünk egy új kezdetet,” válaszolta.

“Az én pénzemmel?”

Apa a tenyerét az asztalhoz csapta.

“Szerinted a pénz nevelje a gyereket? Ki jött, amikor nem tudtál abbahagyni a sírást?”

“Akkor jöttél, amikor aláírásokra volt szükséged.”

Margaret felé fordult. “Mondd el neki, mit áldoztam fel.” Lenézett a könyvelőjére.

“Richard, miért mondtad, hogy Caroline átvizsgálta a javításokat?”

“Ne kezdj bele.”

“Kértem fényképeket. Képeket küldtél egy katalógusból.”

“Feldolgoztad a kifizetéseket. Te is benne vagy.” Az arca elsápadt. Aztán közelebb tolta a székét az enyémhez.

“Igen,” mondta. “Igen.” Először apának nem volt azonnali válasza.

Margaret egy második csomagot vett a táskájából. “Ezek az eredetiek. Az e-mailek Richardtól érkeztek. Elfogadtam a magyarázatait, mert a bátyámmal szembesíteni nehezebb volt, mint csalódást okozni az unokahúgomnak.”

Nem tudtam megköszönni neki. Még nem. “És az eladási engedély?” kérdezte Elise.

Margaret nyelt egyet. “Megkért, hogy erősítsem meg Caroline aláírását. Azt mondta, otthon aláírta.”

“Láttad, ahogy aláírtam?” kérdeztem.

“Nem.”

Apa előrehajolt. “Anyád mindent megbízott bennem.”

A szavak megtalálták a szokásos helyüket a bordáim alatt. Anya fényképe, a gyásza, a régi utasítás, hogy legyen jó, hogy ne legyen egyedül.

Ezúttal az asztalon tartottam a kezem.

“Az anyám nem azért jött, hogy válaszoljon neked. Igen.”

Mr. Grant közbevágott. “Richard, azt javaslom, hagyd abba a vitatott dokumentumok megvitatását.”

Apa figyelmen kívül hagyta. “Tartsd ezt titokban, és én még mindig segítek a babával. Különben az emberek meghallják, mennyire instabil vagy.” Tudta, hogy félek egyedül az anyasággal szembenézni. Tizenkét héten át Daniel pulóverével aludtam a párnám mellett, azon töprengve, ki válaszol, ha szükségem van valakire. Apa felajánlotta, hogy betölti azt az üres helyet, ha feladom a házat.

Az asztal túloldalán Margaret végre ránézett anélkül, hogy kifogást keresett volna. “A segítség nem jár vásárlási árral, Richard,” mondta.

Tessa felállt. “Hagyd ki a videómat ebben, és mi békén hagyunk titeket.”

“A videód?” kérdeztem. A szemei a telefonjára siklottak.

Elise jegyzett egy megjegyzést. “Őrizzék meg.”

“Ez rosszabbul néz ki, mint volt,” mondta Tessa.

“Akkor miért nevettél?” Senki sem válaszolt.

Befejeztem a látogatásukat. A biztonságiak kikísérték őket. Margaret csak akkor maradt, miután bólintottam.

Elise megerősítette, hogy a vevő előlegét a letétből vissza fogják fizetni. Az otthonomat nem adták el. Ez a közvetlen fenyegetés véget ért.

De apa egy mondatot hagyott a szobában: Daniel értette, mire tartozik a család.

“Megígérte neki valaha azt a kölcsönt?” Megkérdeztem Margaretet.

Ujjai szorosabban szorították a csomagot. “Van még valami,” mondta. “Egy üzenet, amit Daniel küldött nekem a baleset előtt. Richard azt mondta, töröljem el.”

Ránéztem.

“Te tényleg?”

Kinyitotta a telefonját, és felém fordította a képernyőt.

4. rész

Daniel üzenete két nappal a baleset előtt volt keltve.

Margaret, Richard számlát nyújtott be a már kifizetett munkáról. Elutasítottam. Nincs több fizetés független megerősítés nélkül. Nincs megállapodás arról, hogy kölcsönadna neki. Caroline-nak szüksége van az apjára, de neki pontos információkra is szüksége van. Kérlek, ne hagyd, hogy közéjük szorítson.

Kétszer is elolvastam.

“Tudtad,” mondtam.

Margaret bólintott.

“Amikor megkérdeztem, megbízhatom-e rá a számlákkal, tudtad.”

“Azt mondta, Daniel félreértette. A temetés után azt mondta, ha elmondanád neked, az csak rontja a helyzetet.”

“Kinek rosszabb?”

A szemei megteltek. Nem próbált válaszolni.

Elise engedélyt kért az üzenet megőrzésére a dátummal és a küldői adatokkal. Margaret átnyújtotta neki a telefont. Ezután megnyitotta a többi nyilvántartását, beleértve azt az e-mailt is, amelyben apa utasította, hogy minden számlát a fizetési határ alatt tartson.

Sosem volt zavaros vállalkozó vagy gyászoló apa, aki segíteni próbált volna. Elutasított követelés, váratlan halál, és döntés volt, hogy kihasználja az ezutánieket.

“Teljes nyilatkozatot akarok,” mondtam Margaretnek. “Mindent, amit jóváhagytál. Mindent, amit figyelmen kívül hagytál. Add oda Elise-nek és a nyomozónak.”

“Megteszem.”

“Ez még nem tesz minket rendbe.”

“Tudom.”

Ez volt az első válasz, amit adott, anélkül, hogy vissza kellett volna kérnem.

A nyomozás tovább tartott, mint a telefonhívás, amely megállította a költeiket. Nyilvántartásokat kellett kérni, aláírásokat ellenőrizni, és az érintetteket interjút kellett kihallgatni. Megtanultam megkülönböztetni az azonnali védelmet a végső kimeneteltől. Apa számított rá, hogy összezavarom a kettőt, és elfáradok, mielőtt a második megérkezik.

Folytattam.

A fizetési nyom magyarázta Daniel temetése utáni tizenegy hetet. Apa megtartotta a beszállítói információkat és a vállalkozói hozzáférést egy teraszprojektből, amelyet Daniel felbérelt felügyelőként. Hagytam, hogy továbbra is koordinálja a javításokat, amíg én intéztem a birtokot. Margaret tudott kisebb kifizetéseket feldolgozni, én pedig az összefoglalóit néztem át, nem minden egyes támogató számlát.

Apa olyan munkákat írt be, ami soha nem történt meg. A Tessa a számlákat a Shoreline Interiors révén bocsátotta ki. Margaret fizetett nekik, bízva a testvérében, miután már okokat adott neki.

Ötvennyolcezer dollár került Richard késésszerű üzleti kötelezettségeire. Negyvenkétezer fedezte Tessa autójának és társasházi költségeinek. Harmincezer maradt a Shoreline számláján. Tizenhatezer vett ékszert, mind készpénzben.

Az összeg száznegyvenhatezer dollár volt.

A hatezer dolláros havi juttatás, amit külön kaptam apának fizetni, nem tartozott ebbe az összegbe. Ő ezt kártérítésnek nevezte, amiért segített. Valójában abbahagyta a legális munkafelügyeletet, és a gyászomat második jövedelemként használta.