“Éjszaka nem látok, Roque. Nagyon régen. És napközben egyre kevesebbet látok.

A férfi lassan leengedte a lámpást.

A botot nézte, a szamár áztatott térdeit és a homályos szemeit.

“Tudott a nagyapád?”

“Ő vitt el az orvoshoz.

Egy pillanatra csak a leggyengébb bárány hallatszott.

Roque levette a kabátját, és kiterítette, hogy becsomagolja.

“El kell vinni őket a fészerbe.

Senki sem vitatkozott.

Miközben Jacinta gondoskodott a gyermekről, Mateo apja figyelmeztetésére, Roque Nicolásnál maradt.

“Kinevettem rajta,” mondta végül.

“Hallottam.

“És téged.”

Nicolás nem válaszolt.

Roque a kezére nézett.

“Azt hittem, hagyod, hogy Fermín által épített dolgok haljanak meg.

“Én gondoskodtam róla. Csak nem tudtam, hogyan csináljam így.

A szó köztük maradt.

Így.

Kevesebb kilátással. Két szamárral. Olyan segítséggel, amit csak most kezdett elfogadni.

Hajnalban együtt számolták a juhokat. A gyengébb vájú elkezdett szopni.

Roque néhány másodpercig tartotta a kis állatot, majd visszavitte az anyjához.

“Beszélni fogok Anselmóval.” Olyan dolgokat mondtam neki a munkádról, amiket nem tudtam.

Nicholas felé fordította az arcát.

“Javítsd ki, amit mondtál. Én számolok ki.

Roque bólintott.

Ugyanezen a héten bocsánatot kért a fogadós szobájában, azok előtt, akik vele nevettek. Nem magyarázta el Nicolás betegségét. Ez az ő feladata volt, hogy elmondja a szomszédjának.

Nicolás napokkal később tette ezt, egy vacsorán, amelyre Mateo kíséretében érkezett. Kínos csendek, kérdések és egy szék került előre, amit valaki eltávolított a folyosóról, hogy megkönnyítse az áthaladását.

Senki sem nevezte többé a nagymamát haszontalannak előtte.

A tavaszi eladás lehetővé tette az adósságtörlesztés teljesítését. Don Anselmo átvette az érméket, átnézte a jegyzetfüzetet, és átadta a törölt dokumentumot.

A legelő továbbra is Nicolásé maradt.

Amikor megtartotta a nyugtát, megtalálta az aukciós papírt. A harmincegy peso tintája szinte eltörölte az aznap délutáni izzadságtól.

A könyvben hagyta. Nem egy szerencsés vásárlás emlékeként, hanem arról az éjszakáról, amikor kinyitotta a karámot, és eldöntötte, hogy Granny marad, még ha nem is tudta, hogy valaha is segíthet-e neki.

A bevétel egy részével visszatért az orvoshoz, ezúttal Jacintával együtt, anélkül, hogy más okot talált volna ki az utazásra. Nem gyógyult vissza. Útmutatással, új óvintézkedésekkel és azzal a bizonyossággal, hogy még mindig hozhat döntéseket.

A ház lépcsőjén korlátokat helyezett el. Az eszközöket mindig ugyanott rendezte. Beleegyezett, hogy folyamatosan dolgozik Mateóval, és amikor belépett a városba, abbahagyta a bűnöző elrejtését.

Egy délután Roque új csengővel érkezett.

“Amikor a másik elfogyott.”

Nicolás megcsörgette.

A karámból Abuela felemelte a fülét.

A két férfi mosolygott.

Amikor lement a nap, Nicolás leült a legelőn. Hallotta, ahogy Canela közeledik, a gyapjú dörzsölődése a deszkákhoz és partnere lassabb léptei.

Nagymama a vállára hajtotta az orrát.

Nicolás megsimogatta a homlokát. Már nem kellett úgy tennem, mintha látnám a dombot, hogy tudjam, otthon vagyok.