Megnézte az Esteban által épített szobát. Azok a férfiak, akiket elveszített, nem tudtak visszatérni, de a kezei mégis elérték őt olyan módokon a dolgokat, amelyeket kezdett felfedezni.

Amikor a tűzhely felmelegítette a szobát, Emiliano levette a takarót.

“Az ujjaim már nem fájnak.

Katalin megfogta a kezét. Melegek voltak. Leült mellé, és ott maradt, amíg el nem aludt.

Novemberben megjelent Doña Hortensia, egy özvegy, aki kecskéket gondozott a közeli domboldalon. Füstöt látott a sziklák között. Catalina a puskával a kezében lépett ki.

Hortensia felvette a kosarát.

“Ha bántani akarnék, nem jönnék tojásokkal.”

Catherine nem tette le azonnal a fegyverét.

“Nem akarok látogatókat.

“Nos, nem akarom, hogy éhezve halj januárban.

Az öreg asszony letette a kosarat és elment. Napokkal később liszttel tért vissza. Catherine megjavította a megtört láda zárót. Így kezdtek el egymással foglalkozni: eleinte nem kérdeztek, később apró beszélgetések voltak.

Hortensia volt az első, aki meglátogatta a szobát.

Amikor meglátta őt, keresztet tett a keresztbe.

“Az öreg villanyort őrültnek nevezték.

Catherine simogatta az asztalt.

“A fiam itt melegen alszik.

Decemberben Emiliano lázsal és nehéz légzéssel ébredt.

Catherine úgy érezte, visszatér abba a szobába, ahol elvesztette Nicholast. Meggyújtotta a lámpást, és elővette férje orvosi szótárát, azt a könyvet, amit még akkor is hordott, amikor könnyedítenie kellett a hátizsákját. A lapok arra emlékeztették, milyen gondoskodást magyarázott el, de nem tudták megmondani, milyen betegsége van a fiának.

Megvédte őt anélkül, hogy megfullasztotta, vizet kínált, és várta az első fényt, hogy Hortensiát a megbeszélt úton hívja.

Az idős asszony megérkezett, és az ágy mellett foglalta helyét.

“Menj, hívd az orvost.”

“Félek feladni.

“Én is félnék.

“Mi van, ha nem érkezek időben?”

“Akkor menjünk ki, és keressük meg az időt.”

Katalin lement a faluba. Sötét előtt visszatért az orvoshoz, kimerülten, néhány érmével elfogyott. Megvizsgálta Emilianót, és azon az éjszakán ott maradt. Nem ígérte, hogy meggyógyítja. Elmagyarázta, mire kell figyelniük, és hogyan lehet neki kezelni, amit visel.

Katalin elővette apja óráját, hogy számolja az órákat.

Kora reggel úgy gondolta, hallotta Nicholas hangját, amint azt mondja, pihenjen neki. Behunyta a szemét, és homlokát az ágyra hajtotta. Senki sem volt ott, csak az orvos, Hortensia és a gyerek. De a férjére emlékezve engedte, hogy lélegezzen anélkül, hogy összetört.

A láz lassan alábbhagyott. Napokkal később Emiliano ételt kért.

Katalin almát készített, amelyeket Hortensia hozott a piloncillóval főzve. A fiú megkóstolt egy kanalányt, és mosolygott.

“Apa rólam álmodott.

“Mit álmodtál?”

“Hogy ő és a ház gazdája nagy ajtót csináltak.”

Catherine simogatta a haját.

“Apád tudott szép ajtókat készíteni.”

“Úgy fogok meghalni, mint ő?”

A tekintetét tartotta.

“Jobban vagy, drágám.

“Maradsz velem?”

“Itt vagyok.

Aznap este felvette a nevét Esteban jegyzetfüzetere. Azt írta, hogy októberben érkeztek, és Emiliano ismét eszik. Ezután hagyott egy feljegyzést Hortensiáról és az orvosról. Azt akarta, hogy aki olvassa azokat az oldalakat, tudja, ki segített nekik.

Január végén emberi lábnyomokat talált a barlang bejáratánál.

Ő rövid ideig kiment tűzifát keresni, míg Emiliano Hortensiával maradt. Amikor meglátta a bakancsok méretét, Rolandra gondolt, és a sziklák felé futott.

A vásznat elmozdult. A padlón friss hamu, nyúl csontok és egy darab dohány volt. Valaki ott aludt.

Catherine a panelhez hallgatott. Nem hallott semmit.

Reszkető kézzel nyitotta ki. Emiliano Hortensiával rajzolt. Az öregasszony meghallotta az idegent, és távol tartotta a gyereket az ajtótól.

“Nem tudtam, hogy mi állunk mögötte.

Katalin megölelte fiát, míg az nevetéssel tiltakozott.

Aznap éjjel megértette, hogy a rejtekhely nem oldhat meg mindent. Minden ismeretlen lépés ugyanazt a rettegést hozta vissza, amíg Roldán továbbra is pénzt követelhetett.

Újra átolvasta a jegyzetfüzetet, hogy megkeresse Esteban leltárát. Egy cetli az ágy alatt lévő dobozra utalt: megtakarítás a ház javítására vagy szükség esetén kiköltözésre.

Bent arany- és ezüstérméket talált, apró csomagokba csomagolva. Az értéke összesen 360 pesó volt.

Sírt a nyitott doboz előtt. Aztán újra elmondta. 288 pesót tett félre, hogy a hitelezőnek ajánlja, a többit pedig ételre, javításokra és Emiliano jövőjére hagyta. Mielőtt bármit átadnék, konzultálnék valakivel.

Hortensia a gyerekkel maradt az út alatt.

Catalina megérkezett Don Anselmo Robles irodájába, aki idős ügyvéd volt, akit az orvos ajánlott. A kötelezet az asztalára tette, és elmesélte a fenyegetéseket.

“A férjem pénzt kért, hogy ne haljon meg.

“Aláírtad ezt a dokumentumot?”

“Nem.

“Akkor át kell néznünk, mit és kitől igényelhetsz.”

Elmagyarázta a gyereket. Robles letette a tollat.

“Ez nem a pénzkeresés.

“Neki az volt.

Catalina kinyitotta a táskát, de az ügyvéd megkérte, hogy várjon. Megmerevedett, hozzászokva, hogy bármilyen késés elrejti a követelést.

“Nincs többem.

“Nem kérek több pénzt.

“Be kell fejeznem ezt.

“Befejezzük egy dokumentummal, amit meg tudsz védeni.”

Először Nicholas halála óta egy íróasztal mögött ülő férfi magyarázott neki valamit anélkül, hogy kicsinek érezte volna magát. Catherine ellazította az ujjait a táskán. Segítség elfogadása még mindig nehéz volt. Már a hegyekben túlélni tanult volna gyanakvónak lenni.

Az ügyvéd átnézte a papírokat, és írt Parral egyik kollégájának. Nem mondta, hogy egy levél elegendő. Azt javasolta, hogy írásban tárgyalják a kárigény lezárását, és dokumentálják a fenyegetéseket, ha Roldán ragaszkodna.

Catalina a pénzt nyugtával hagyta.

Amikor visszatért, Emiliano futott, hogy megölelje.

“Azt hittem, tovább tart.

“Én is.”

“Guardé tu taza.”

A csésze az asztalon volt, a fa ló mellett. Catherine letérdelt, és megcsókolta. Nehéz volt felkelni.

Hetek teltek el. Robles hírt küldött Hortensiának. Roldán a teljes összeget követelte. Az ügyvéd fenntartotta az ajánlatot, és kérte, hogy a jövőbeli kommunikáció az irodáján keresztül menjen. Kollégája Parralban talált tanúkat a fenyegetésekre.

Végül a hitelező elfogadta. Inkább egy bizonyos összeget szedett be, mintsem hogy meghosszabbítsa a figyelmet keltő vitát.

Az aláírt megállapodás február végén született. Catalina lassan elolvasta, megkérdezte Robles-t, mit nem értett, és a fizetési nyugtát Nicolás szótárában tartotta.

Aztán édes kenyeret vett.

Emiliano az asztalon találta sírni.

“Valami rossz történt?”

“Már nem kell elbújnunk attól az embertől.

A fiú az ajtóra nézett.

“Hagyjuk nyitva egy kicsit?”

Katalin kinyitotta. Hideg levegő és fenyőszaga jött be. Ugyanabba a takaróba tekerve ettek a kenyeret, és az esti fényt nézték.

Áprilisban Hortensiával együtt lement a keleti szurdokba. Esteban maradványait találták meg a jegyzetfüzetében leírt fenyőfa alatt. Értesítették a várost, és segítséggel ott temették el. Katalin egy követ helyezett rá, amelyre a saját neve volt.

Maradt, miután a többiek elmentek.