Most, hogy végre kérdésesnek tűntBiancával kapcsolatban nem tudtam, hogy reménykedjek-e vagy félek.
Írtam:
Szerezz saját ügyvédet. Ne vegyél el semmi mást a holmijai közül.
Ő azt válaszolta:
Megteszem.
A telefonomat magam mellé tettem.
Aztán körbenéztem a hálószobámban.
A jól ismert függönyök.
Az a régi fa komód, amit egy garázsvásáron vettem.
A nagyapámról bekeretezett fénykép az ablak mellett.
Ez a szoba mindig biztonságban éreztem magam.
De most már tudtam, hogy azok, akikben megbíztam, azt tervezték, hogy engedélyem nélkül használják az otthonomat pénzügyi tranzakciókra.
Azon tűnődtem, vajon valaha is teljesen biztonságban fogom-e újra érezni magam.
Másnap reggel megérkeztem Harvey irodájába, az anonim e-mailt és a növekvő pénzügyi dokumentumgyűjteményt hozva.
Simone üdvözölt a recepciónál.
Komolynak tűnt.
“Harvey vár rád.”
Összeszorult a gyomrom.
“Talált valamit?”
Habozott.
“Szerintem tőle kellene hallanod.”
Követtem őt a tárgyalóba.
Harvey egy nyomtatott lemezhalom mögött ült.
Fáradtnak tűnt.
“Jó reggelt, Celeste.”
“Jó reggelt.”
Leültem.
“Megtaláltad Sterling Gage-et?”
Bólintott.
“Igen.”
A szívem gyorsabban vert.
“Ki ő?”
“Ingatlanbefektető. Számos lakóingatlan-ügyletben vett részt a régióban.”
Elhúztam a homlokmat.
“Miért hangzik ismerősnek a neve?”
Harvey egy nyomtatott fényképet csúsztatott az asztalon.
Lenéztem.
Sterling Gage az ötvenes évei végén járt, ezüstszőke hajjal és komoly arckifejezéssel.
Egy drága sötét öltönyt viselt.
Néhány másodpercig az arcát bámultam.
Aztán eszembe jutott.
Már láttam őt korábban.
A szüleimnél.
Évekkel ezelőtt. Még egyetemi voltam, amikor még egyetemre jártam
, részt vett egy kerti grillezésen.
Apa bemutatta őt, mint egy régi üzleti ismerőst.
Emlékeztem rá, mert Sterling egy luxusautóval érkezett, és a délután nagy részét befektetésekről beszélgetve töltötte apámmal.
Összeszorult a gyomrom.
“Ismeri, apa.”
Harvey bólintott.
“Úgy tűnik.”
A fényképet bámultam.
“Milyen jól?”
“Ez az egyik dolog, amit meg akarunk bizonyítani.”
Hátradőltem.
A helyzet egyre furcsábbá vált.
Bianca anyja nem csak egy véletlenszerű befektetővel dolgozott.
Tárgyalt valakivel, akit apám már ismert.
Valaki, aki már jóval azelőtt kapcsolódott a családunkhoz, hogy Bianca Felix életébe lépett volna.
“Apa szervezte a vevőt?” kérdeztem.
“Erre még nincs bizonyítékunk.”
Összeszorítottam a kezeimet.
“Harvey, hányan vettek részt ennek megtervezésében?”
Rám nézett szimpánszánalmasan.
“Bárcsak válaszolhatnék erre.”
Simone egy újabb mappával lépett be.
“Az előzetes ingatlannyilvántartások megérkeztek.”
Harvey kinyitotta.
Tanulmányozta az első oldalt.
Aztán a második.
Végül felnézett.
“Az otthonod még mindig jogilag a nevedre van.”
Kifújtam a levegőt.
“Hála az égnek.”
“A megvizsgált nyilvántartásokban nem szerepel befejezett áthelyezés.”
Becsuktam a szemem.
Napok óta először éreztem egy kis megkönnyebbülést.
Aztán Harvey folytatta.
“Azonban találtunk valami aggasztót a megpróbált tranzakciós csomagban.”
A gyomrom ismét összeszorult.
“Mi?”
“Egy dokumentum, amely igazolja, hogy az apád felhatalmazott arra, hogy koordinálja az átadást az Ön nevében.”
Ránéztem.
“Nem volt az.”
“Tudom.”
“Milyen dokumentum?”
“Egy állítólagos családi engedély. Ez egy külön beleegyezési nyilatkozatra utal.”
Elhúztam a homlokmat.
“Beleegyezési nyilatkozat?”
Harvey felém fordította az oldalt.
Ott volt a nevem.
A címem.
És egy bekezdés, amelyben kijelentették, hogy beleegyeztem a családi irányítású birtokba az ingatlan elhelyezésébe.
Alatta egy aláírás volt.
Megint.
Ugyanaz a kínos utánzás.
Rosszul éreztem magam.
“Hányszor írták alá a nevemet?”
Harvey arca elsötétült.
“Ezt még mindig eldöntjük.”
Megnéztem a dokumentumot.
Aztán észrevettem valamit.
Volt egy tanú.
Preston Rowe.
A nagybátyám.
A nevét bámultam.
Az a férfi, aki az esküvőn állt és azt mondta, hogy a testvéreknek kötelességei vannak.
Az a férfi, aki önzőnek nevezett, amikor visszautasítottam.
Nem csak támogatta a nyomást.
Úgy tűnik, részt vett a papírok előkészítésében.
“Preston bácsi írta alá ezt?”
Harvey bólintott.
“A neve tanúként szerepel.”
Elfordítottam a tekintetem.
Egy pillanatra nem tudtam megszólalni.
Emlékszem, hogy Preston bácsi megtanította Felixet és engem horgászni.
Emlékszem, hogy születésnapi ajándékokat hozott.
Emlékszem, hogy mellette ültem a hálaadás vacsoráin.
Most a neve megjelent egy dokumentumon, amely hamisan azt állította, hogy beleegyeztem a házam átadásába.
“Tudja, hogy az aláírásom hamis?” Suttogtam.
“Ezt a nyomozóknak meg kell állapítaniuk.”
Nyeltem egyet.
Aztán megkérdeztem: “Kapcsolatba léphetünk vele?”
Harvey elgondolkodott a kérdésen.
“Inkább hivatalos csatornákon keresztül tenném.”
Bólintottam.
Megtanultam, hogy az érzelmileg szembesülni az emberekkel ritkán hozza meg az igazságot.
Hazudtak.
Elterelték.
Engem hibáztatott.
Vagy ragaszkodott hozzá, hogy a családi hűség csendet igényel.
A dokumentumok mások voltak.
A dokumentumoknak voltak dátumai.
Aláírások.
Összegek.
Feljegyzések.
És ezeket a dolgokat egyre nehezebb elmagyarázni a családomnak.
Délben újabb váratlan hívást kaptam.
Ezúttal az apám volt az.
Néhány másodpercig bámultam a nevét.
Aztán válaszolt.
“Apa.”
A hangja kimerültnek tűnt.
“Celeste, kérlek, mondd, hogy nem kerested fel Sterling Gage-et.”
Összeszorult a gyomrom.
“Miért?”
“Csak válaszolj.”
“Nem.”
Kifújta a levegőt.
“Jó.”
Egyenesebben ültem.
“Apa, miért ismered Sterlinget?”
Egy szünet következett.
“Üzletelünk együtt.”
“Milyen üzlet?”
“Befektetések.”
Becsuktam a szemem.
Természetesen.
A sikertelen befektetés.
A hatvanezer dolláros adósság.
A magánmegállapodás Claudiával.
És most Sterling Gage.
Minden kezdett összefonódni.
“Apa, Sterling kölcsönzött neked pénzt?”
Nem válaszolt.
“Apa?”
Hangja feszült lett.
“Celeste, vannak dolgok, amilyenek bonyolultabbak, mint gondolnád.”
A falat bámultam.
“Akkor magyarázd el őket.”
“Nem tudom.”
“Miért?”
Hosszú csend volt.
Aztán suttogta: “Mert hibáztam.”
Megfogtam a telefont.
“Milyen hibát?”
Remegve kifújta a levegőt.
“Nem bíztam a rossz emberben.”
A szívem hevesen vert.
“Ki?”
Habozott.
Aztán azt mondta: “Ez most nem fontos.”
Majdnem nevettem.
“Nem fontos? Apa, a házam egy vételszerződésben szerepel, amely vele kapcsolatos.”
Nem szólt semmit.
“És az aláírásomat hamisították.”
Csend.
“És Preston bácsi állítólag tanúja volt.”
A légzése megváltozott.
“Mit mondtál?”
Megdermedtem.
“Preston neve szerepel a dokumentumon.”
Néhány másodpercig semmit sem hallottam.
Aztán apa suttogta: “Ó, Istenem.”
Összeszorult a gyomrom.
“Mi?”
Nem válaszolt.
“Apa, mi az?”
A hangja remegett.
“Celeste, nagyon figyelmesen hallgass meg.”
Megfogtam a telefont.
“Rendben.”
“Ne találkozz Sterling Gage-gel.”
Megálltam.
“Miért?”
“Ígérd meg.”
“Apa—”
“Kérlek.”
Még sosem hallottam így hangzani.
Nem dühös.
Nem ítélkezik.
Rémült.
“Apa, mibe keveredtél?”
Remegő lélegzetet vett.
Aztán azt mondta: “Próbáltam megvédeni az anyádat.”
Becsuktam a szemem.
“Mitől?”
Nem válaszolt.
hallottam, ahogy anya halkan beszél a háttérben.
Aztán apa azt mondta: “Mennem kell.”
“Apa, várj.”
A vonal elmaradt.
A telefonomra bámultam.
Aztán azonnal felhívta Harveyt.
Elmondtam neki mindent.
Amikor említettem Sterling Gage-et, Harvey elhallgatott.
“Apád azt mondta, ne találkozz vele?”
“Igen.”
“Elmagyarázta, miért?”
“Nem.”
Harvey megállt.
“Ne keresd közvetlenül Sterlinget. Ellenőrizzük a kapcsolatot, és a megfelelő csatornákon keresztül kommunikálunk.”
Bólintottam.
Aztán feltettem azt a kérdést, amit eddig kerültem.
“Harvey, szerinted az apám is tartozik Sterlingnek?”
“Lehetséges. De bizonyítékokra van szükségünk.”
Az ablak felé néztem.
Apám félelme valóságosnak hangzott.