“Monica Blair vagyok. Köszönöm, hogy eljött.”
Kezet fogott.
Aztán Harvey-re pillantott.
“Feltételezem, te vagy az ügyvédje?”
“Harvey Locke.”
Monica bólintott.
“Kérem, gyere be.”
Bevezetett minket egy kis tárgyalóterembe, amely a kertre néz.
Egy vastag mappa hevert az asztalon.
Észrevettem, hogy a nevem van nyomtatva egy címkén a gerincén.
Valami abban, hogy a nevem a dokumentumokhoz csatolva, amiket nem hagytam jóvá, összeszorult a gyomrom.
Monica velünk szemben ült.
“Mielőtt elkezdenénk, bocsánatot szeretnék kérni az esküvőn történtekért.”
Felnéztem.
“A konfrontáció?”
Bólintott.
“A recepciót felügyeltem, amikor hallottam a kiabálást. Láttam, ahogy a menyasszony megütött.”
Összeszorult a torkom.
“És?”
“Megdöbbentem.”
Lenéztem.
“A legtöbben az voltak.”
Monica arca meglágyult.
“Tudni akartam, hogy több munkatárs aggódott érted utána.”
Pislogtam.
Először az esküvő óta, egy idegen elismerte, mi történt, anélkül, hogy elmondta volna, hogy én okoztam.
“Köszönöm,” suttogtam.
Monica kinyitotta a mappát.
“Most pedig a pénzügyi dokumentumokról.”
Harvey kiegyenesedett.
“Szeretnénk áttekinteni mindent, ami az ügyfelem nevét viseli.”
“Természetesen.”
Több oldalt is ellénk helyezett.
Az első az eredeti esküvői szerződés volt.
Felix Rowe.
Bianca Sterling.
Egy fogadócsomag 150 vendég számára.
A szerződéses összeg felkeltette a figyelmemet.
$38,450.
Elhúztam a homlokmat.
“Ez drága, de nem nyolcvannégyezer dollár.”
Monica bólintott.
“Ez volt az eredeti szerződés.”
Megfordította az oldalt.
Aztán még egyet.
És még egyet.
Mindegyik további töltéseket tartalmazott.
Premium virágkompozíciók.
Egyedi világítási installációk.
Importált vásznajegyek.
Frissített vacsoramenü.
További bárszolgáltatás.
Egy nagyobb fotócsomag.
Egy élő zenekar.
Speciális szállítás.
Mire Monica elérte az utolsó oldalt, az összérték meghaladta a 112 000 dollárt.
A számot bámultam.
“Száztizenkét ezer dollár?”
Bólintott.
“Körülbelül huszonnyolcezer dollárt fizettek. A fennmaradó összeg kifizethetetlen.”
Harvey-ra néztem.
“Felix azt mondta, Claudia fizeti az esküvő nagy részét.”
Monica összeszorította az ajkait.
“Claudia Sterling több fizetést koordinált.”
Megnyitott egy másik mappát.
“De a végső egyenleget egy halasztott fizetési megállapodás alapján helyezték el.”
A dokumentumot felém csúsztatta.
A nevem jelent meg a tetején.
Celeste Rowe — Személyes kezes.
Összeszorult a szívem. A
fejléc alatt egy nyilatkozat volt, miszerint állítólag vállaltam a pénzügyi felelősséget, ha Felix és Bianca nem fizetnek.
És alul egy másik aláírás volt.
Az enyém.
Csakhogy nem volt az.
A jól ismert utánzatot bámultam.
Ugyanaz a furcsa nagy C.
Ugyanaz a hibás utolsó vonal.
Aki hamisította az ingatlanátruházási papírokat, állítólag ugyanazt a másolt aláírást használta itt.
Monicára néztem.
“Ezt sosem írtam alá.”
Az arca megfeszült.
“Ezt sejtettem a telefonbeszélgetésünk után.”
“Ki adta be?”
Habozott.
“Az anyád továbbította a kikészült dokumentumot.”
Rosszul éreztem magam.
“Aláírta?”
“Elektronikusan kaptuk meg. A dokumentumot már aláírták.”
Harvey megvizsgálta az oldalt.
“Celeste személyazonosságát függetlenül ellenőrizték?”
Monica megrázta a fejét.
“Nem eléggé. Átnézzük, hogyan fogadták el a garanciát.”
A dokumentumot bámultam.
Nyolcvannégyezer dollár.
Valaki megpróbált engem felelősségre vonni egy hatalmas esküvői számláért anélkül, hogy megkérdezett volna.
Egy esküvő, ahol a menyasszony megütött.
Egy esküvőn, ahol a családom önzőnek nevezett.
Egy esküvőt, amit megalázva fizettem, mielőtt tudtam volna, hogy pénzben akarnak fizettetni velem.
Rövid, humor nélküli nevetést hallottam.
Monica aggódónak tűnt.
“Ms. Rowe?”
“Én”Sajnálom,” suttogtam.
“Csak…”
Megnéztem a papírokat.
“A házamat akarták. És amikor nem adtam nekik, akkor is megpróbálták fizettetni az esküvőért.”
Monica szeme meglágyult.
Harvey biztató kezét a dokumentumok közelébe helyezte.
“Hivatalosan is vitatjuk ezt.”
Bólintottam.
De remegtek a kezem.
Monica folytatta.
“Van még valami, amit tudnod kellene.”
Felnéztem.
“Persze, hogy van.”
Habozott.
“Claudia Sterling ismételten mondta, hogy egy függőben lévő ingatlanügylet fedezi a maradék esküvői költségeket.”
Összeszorult a gyomrom.
“Az én tulajdonom?”
Monica bólintott.
“Ez a cím, amit a támogató dokumentumokban tüntetnek fel.”
Ránéztem.
“Azt mondta, hogy az én házamat használja az esküvői számlára fizetni?”
“Azt mondta, családi megállapodás van, ami ingatlanbevételeket érint.”
Becsuktam a szemem.
A darabok végre elkezdtek összekapcsolódni.
Bianca a házamat akarta.
A szüleim nyomást gyakoroltak rám.
Claudia intézte a papírmunkát.
Valaki hamisította az aláírásomat.
És a drága esküvői számlákat akkor kellett volna kifizetni, amikor az ingatlan tranzakció befejeződött.
Az otthonom nem csupán az álomház volt, amire Felix és Bianca állították, hogy szükségük van.
Ez lett a megoldás mások anyagi problémáira.
Olyan problémák, amikről senki sem beszélt nekem.
“Claudia valaha is elmondta, miért kellett mindennek ilyen gyorsan történnie?” kérdezte Harvey.
Monica bólintott.
“Nagyon aggódott az időzítés miatt.”
“Miért?”
“Azt mondta, több kötelezettséget azonnal el kell intézni az esküvő után.”
“Milyen kötelezettségek?”
Monica kényelmetlenül nézett ki.
“Nem magyarázta el.”
A papírokat bámultam.
“Anyám jelen volt ezekben a beszélgetésekben?”
Monica elgondolkodott a kérdésen.
“Legalább kettőjük.”
Összeszorult a mellkasom.
“Tudta, hogy a nevem szerepel a garancián?”
Monica lenézett.
“Ő volt az, aki a teljes dokumentumot adta.”
Éreztem, hogy újra gyűlnek a könnyek.
Elegem volt a sírásból.
Elegem van abból, hogy meglepődjenek.
Elegem van abból, hogy azok az emberek, akik állítólag szeretnek, a pénzügyi biztonságomat megoldásként kezelték, amit engedély nélkül használhatnak.
Harvey még több kérdést tett fel.
Monica másolatokat adott a dokumentumokról, és beleegyezett, hogy megőrzi az eredeti kommunikációkat.
Amikor felálltunk, hogy induljunk, habozott.
“Celeste?”
Ránéztem.
“Igen?”
“Láttam a bátyádat, miután elmentél az esküvőről.”
Összeszorult a szívem.
“Mit tett?”
Megállt.
“Vitatkozott a feleségével.”
Ránéztem.
“Rólam?”
“Nem hallottam mindent.”
Aztán lehalkította a hangját.
“De hallottam, hogy Bianca valami furcsát mondott.”
Vártam.
Monica egyenesen rám nézett.
“Azt mondta neki, hogy ha a házad nem működik, az anyja gondoskodni fog róla, hogy megbánja, hogy hozzáment hozzá.”
Fáztam.
“Ő mondta ezt?”
Monica bólintott.
“Felix rémültnek tűnt.”
Nyeltem egyet.
A bátyám kegyetlen volt velem.
Biancát választotta.
Támogatta a követeléseket.
De most azon tűnődtem, vajon ő is csapdába esett-e valamiben, amit nem teljesen ért.
Ez nem mentette fel őt.
Semmi sem mentezte fel azt, amit tett.
De talán ez megmagyarázza, miért hangzott ilyen ijedten a telefonban.
Amikor elértük a parkolót, Harvey felém fordult.
“Elég van ahhoz, hogy azonnal több védelmi lépést tegyünk.”
Bólintottam.
“Jó.”
“És Celeste?”
“Igen?”
“Bármi is történik ezután, ne feledd, hogy a családod nem határozza meg a jogaidat.”
Az üres esküvői kert felé néztem.
Hónapokig ragaszkodtak hozzá, hogy a családi lét igényt adjon nekik mindenre, amit felépítettem.
Most kezdtem megérteni, meddig mentek el ebben a hitben.
Amikor hazaértem, három autó parkolt az utcán.
Apám szedánja.
Anyám SUV-ja.
És egy fekete luxusjárművet is azonnal felismertem.
Claudia Sterling-é.
Összeszorult a gyomrom.
Beálltam a kocsifelhajtómba.
Hárman a tornáromon álltak.
Apa egy másik krémszínű borítékot tartott.
Anya sápadtnak tűnt.