“Így van. Az aláírása tanúként jelenik meg. A bélyeg egy külön közjegyzői elismeréshez tartozik.”
Előrehajoltam.
“Akkor ki volt a közjegyző?”
Harvey egy másik oldalt nyitott.
“Egy nő, akit Judith Crain hívnak.”
Megráztam a fejem.
“Sosem hallottam róla.”
“Az általunk kapott információk szerint több héttel azelőtt jelentette, hogy a közjegyzői bélyegje eltűnt, mielőtt ez a dokumentum kelt volna.”
Ránéztem.
“Eltűnt?”
“Igen.”
Kiszáradt a szám.
“Szóval valaki esetleg lopott bélyeget használt?”
“Ezt vizsgálják.”
Lenéztem az újságra.
Preston aláírása.
Egy kétes közjegyzői bélyeg.
A hamisított nevem.
Egy kétszáztízezer dolláros hitelkérelem.
A helyzet minden múló órával egyre rosszabb lett.
“Harvey, miért egyezne bele Preston ebbe?”
Összefonta a kezét.
“Erre még nem tudunk válaszolni.”
Eszembe jutott a telefonhívás.
Remegő hangja.
A figyelmeztetés.
A hirtelen csend volt, amikor Yvonne belépett a szobába.
Aztán megkérdeztem valamit, ami az esküvő óta zavart.
“Szerinted Preston bácsi kapott fizetést?”
Harvey rám nézett.
“Miért kérdezed?”
“Mert olyan agresszív volt a kötelességeimmel kapcsolatban. Folyton azt mondta, mit tegyek a házammal, pedig semmi köze hozzá.”
Harvey elgondolkodott ezen.
“Lehetséges, hogy pénzügyi érdekeltsége volt. De bizonyítékokra van szükségünk.”
Bólintottam.
Természetesen.
Bizonyíték.
Nem feltételezések.
Nem angérr.
Nem az a borzalmas érzés a mellkasomban, hogy mindenki, akiben megbíztam, titkolt valamit.
Bizonyíték.
A következő órában átnéztük a dokumentumokat.
Simone felvette a kapcsolatot a megfelelő irodákkal a nyilvántartások ellenőrzése érdekében.
Harvey további levelezést készített, amelyben vitatták az ingatlanomat érintő engedélyt.
És részletesen beszámoltam arról, hol voltam az esküvő előtti pénteken is.
Dolgozom 4:30-ig.
Utána a hajvizsgálatomon volt.
Aztán a koszorúslány ruhámat a módosítási boltból vettem át.
Biztosítottam a nyugtákat.
Naptárbejegyzések.
És azok nevét, akik láttak engem.
Harvey elmagyarázta, hogy ezek a részletek segíthetnek megállapítani, hogy nem jelentek meg a hitelesítési űrlapon feltüntetett helyen.
Aztán Simone telefonja megcsörgött.
Válaszolta.
Hallgattam.
És Harvey felé nézett.
“Tricia Lang vagyok.”
Összeszorult a gyomrom.
A hitelező csalásnyomozója.
Simone átirányította a hívást.
Harvey bekapcsolta a hangszóróra.
“Jó reggelt, Tricia.”
“Jó reggelt. Friss hírek vannak Ms. Rowe vitatott kérelmével kapcsolatban.”
Egyenesebben ültem.
Tricia hangja nyugodt és professzionális volt.
“Felülvizsgálatunk eltéréseket tárt fel a benyújtott személyazonosság-ellenőrző anyagok között.”
Megfogtam az asztal szélét.
“Milyen ellentmondások?”
“Az azonosító képet úgy tűnik, hogy Ms. Rowe jogosítványának régebbi másolatából származik.”
A szívem kihagyott.
A hiányzó mappa.
A fénymásolat, amihez anyának hozzáférhetett.
Harvey-ra néztem.
Bólintott, hogy folytassam a hallgatást.
Tricia hozzátette: “Az elektronikus beküldés egy olyan e-mail címről is érkezett, amely nem egyezik a hitelező által korábban fenntartott elérhetőségekkel.”
Megint egy hamis e-mail.
Megint próbálkozott utánozni engem.
“És az alkalmazás?” kérdezte Harvey.
“Továbbra is finanszírozás nélkül. Gyanúsított jogosulatlan tevékenységként jelöltük, és megőriztük a beküldött anyagokat.”
Megkönnyebbülés öntött át rajtam.
Legalább a pénz nem került ki.
Legalább a házamat nem használták fel valódi hitel biztosítására.
De Tricia még nem ért véget.
“Van még egy aggodalom.”
A gyomrom ismét összeszorult.
“Mi?”
“A kérelem tartalmazott olyan dokumentumokat, amelyek szerint egy családi képviselőnek joga van Ms. Rowe nevében cselekedni.”
Harvey összevonta a szemöldökét.
“Kit azonosítottak?”
Egy szünet következett.
“Gerald Rowe.”
Az apám.
Becsuktam a szemem.
Természetesen.
Az a férfi, aki figyelmeztetett, hogy ne vegyem fel a kapcsolatot Sterling Gage-gel.
Az a férfi, aki megígérte Claudia-nak a bejutást a házamba.
Az a férfi, aki mellettem állt az esküvőn, és önzőnek nevezett.
A neve ismét megjelent.
folytatta Tricia.
“Ez a képviselet nem felelt meg az ellenőrzési követelményeinknek. A megfelelő dokumentumokat a hivatalos eljárás során átadjuk.”
Harvey megköszönte neki.
A hívás után mozdulatlanul ültem.
Apám segített azt a látszatot teremteni, hogy pénzügyi döntéseket hozhat az ingatlanommal kapcsolatban.
A nagybátyám állítólag tanúja volt a beleegyezésemnek.
Anyám hozzáfért a dokumentumaihoz.
Bianca összehangolta Claudiával.
Felix pedig támogatta az egész megállapodást, miközben ragaszkodott hozzá, hogy családalapításról szól.
Az asztalra bámultam.
“Nincs egyetlen ember sem ebben a családban, aki megkérdezne, akarom-e ezt.”
Harvey rám nézett.
“Válaszoltál nekik.”
Felnéztem.
“Nemet mondtál.”
Nyeltem egyet.
“Újra és újra.”
Bólintott.
“És ez számít.”
Ebédidőben üzenetet kaptam Felixtől.
Eljöhetek hozzád?
Bámultam.
Egy részem igent akart mondani.
Egy részem azt akarta mondani neki, hogy soha többé ne vegye fel velem a kapcsolatot.
De emlékeztem, mennyire ijedtnek hangzott, amikor Bianca a bőröndjével kapta el.
Írtam:
Találkozzunk Harvey irodájában. Nem az én házam.
Azonnal megérkezett a válasza.
Rendben.
Negyven perccel később érkezett.
Szörnyen nézett ki.
A haja kócos volt.
A szemei vörösek voltak.
Farmert és gyűrött szürke pulóvert viselt, ahelyett, hogy Bianca általában ragaszkodott rá, fényes ruhát viselt.
Amikor meglátott, megállt az ajtóban.
“Celeste.”
Összefontam a karjaim.
“Felix.”
Lenézett.
“Sajnálom.”
Nem válaszoltam.
Harvey meghívta, hogy üljön le.
Néhány másodpercig bámulta a kezét.
Aztán egy fekete mappát tett az asztalra.
“Ezt találtam Bianca csomagjában.”
Harvey nem nyúlt hozzá.
“Bianca tudja, hogy nálad van?”
Felix bólintott.
“Igen. Ezért harcoltunk.”
Harvey arckifejezése komoly maradt.
“Beszélned kell a saját ügyvédeddel, hogyan kezeld az általad megszerzett dokumentumokat. Ne lépj be a számláira, és ne vegyél fel további anyagokat.”
Felix bólintott.
“Értem.”
Ő maga nyitotta ki a mappát.
Benne pénzügyi nyilvántartások másolatai voltak.
Több oldal is ismerősnek tűnt.
A jelzáloghitel-kivonataim.
A jogosítványom.
A javasolt ingatlanátruházás.
De voltak más dokumentumok is.
Egy táblázat.
Fizetési rend.
És egy gépelt dokumentum címmel:
ÁTRUHÁZÁS UTÁNI VAGYONSTRATÉGIA.
Összeszorult a gyomrom.
Feléjük nyúltam.
Aztán megállt.
“Felix, mi ez?”
Lenyelte.
“Azt hiszem, ezt tervezték valójában Bianca és Claudia.”
Ránéztem.
“Mit tervezel?”
A hangja megrepedt.
“Add el a házadat.”
Becsuktam a szemem.
“Már tudok Sterling Gage-ről.”
Felix meglepődöttnek tűnt.
“Tényleg?”
“Igen.”
Hátradőlt.
“Ó, Istenem.”
Tanulmányoztam őt.
“Tudtad?”
Megrázta a fejét.
“Csak tegnap.”
“Akkor miért mondtad, hogy Bianca anyjának van vevője?”
“Mert Bianca azt mondta, van egy befektető, aki anyagilag segíthet nekünk. Azt mondta, tartalék terv.”
Ránéztem.
“Tartalék terv mire?”
Lenyelte.
“Az esküvői költségekre. És néhány adósságot is.”
Megráztam a fejem.
“Felix, azt kérted, hogy adjam neked az otthonomat. Miért lenne szükséged tartalék tervre az eladáshoz?”
Eltakarta az arcát.
“Nem tudom.”
“Ez nem elég.”
Rám nézett.
Könnyek teltek meg a szemében.
“Tudom.”
Egy pillanatra megláttam azt a testvért, akire emlékeztem.
A fiú, aki régen mögöttem bújt, amikor félt.
Csak most már nem tudtam megvédeni őt a saját döntései következményeitől.
“Miért hagytad, hogy Bianca megpofozzon?” kérdeztem.
Összerezzent.
“Celeste—”
“Nem. Válaszolnod kell.”
Az asztalra meredt.
“Mert féltem, hogy elhagy.”
Éreztem, hogy könnyek gyűlnek össze.
“És ez többet számított, mint én?”
Sírni kezdett.
“Nem.”
“Akkor miért őt választottad?”